2017-07-14

A világ kissé későn eszmélt rá, hogy környezetünket jobban kéne óvni, ápolni, de talán még nem késő. A világ nagyvárosai összefogtak, hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátás mértékét és negatív hatásait: London, Párizs és Mexikó a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi tíz éven belül, Kínában kvótát vezettek be az elektromos járművekre, míg Norvégia a belsőégésű motorok korlátozását fontolgatja. Egyre nagyobb az érdeklődés az elektromos autók iránt, mégis, a fogyasztók nagy részének még túl drága.

Magyarországon a 2016-os adatok szerint nagyjából ezer elektromos autó került az utakra, amely szám növelhető lenne, ha olcsóbban hozzá lehetne jutni és hatótávolságukat bővítenék. Erre még várni kell, de már nem is olyan sokat! A BNEF (Bloomberg New Energy Finance) elemzései alapján arra számíthatunk, hogy 2020-ra az elektromos járművek árban idomulnak a hagyományos járművekhez, előzetes becslések szerint pedig 2030-ra az autók 30%-a elektromos lesz. Nagymértékben közrejátszik az akkumulátor árának csökkenése, amely növeli az e-mobilitás iránti keresletet. Elemzők szerint nagyon fontos lenne, hogy Európának legyen saját akkumulátorgyártó kapacitása, hogy az ázsiai dominancia csökkenjen, hiszen Kína jelenleg még ebben is az első helyen szerepel.

Kutatások szerint Európa – főként Németország és Franciaország – kulcsszerepet játszhat a technológia sikerre vitelében, megelőzve akár Japánt és Észak-Koreát is. Bár Németország feladta célkitűzését, miszerint 2020-ra egymillió elektromos autó közlekedne a német utakon, nem úgy, mint Lengyelország, akik 2025-re szeretnék ugyanezt a célt elérni.
Vajon sikerül nekik?

Ha már ilyen tervek vannak kilátásban, megemlítenénk, hogy a Next-E projekt – amelyben szerepel többek között a MOL, a Nissan, a BMW és az E.ON is – 19 millió euró támogatást kap elektromos villámtöltő-hálózat kiépítésére. A projekt célja, hogy egy 150 kilométer sűrűségű, univerzális elektromos villámtöltő-hálózatot alakítsanak ki az európai tranzitútvonalak mentén elhelyezkedő, Mol-csoporthoz tartozó töltőállomási gerinchálózaton, ezáltal a közép-kelet-európai régió tisztán elektromos eszközökkel is átjárhatóvá válik.

Képtalálat a következőre: „mol benzinkút”

Csak remélni tudjuk, hogy környezetünket sikerül megvédeni és Földünk még nem visszafordíthatatlanul károsodott.

 

Forrás:www.energiainfo.hu
www.energiaoldal.hu

Kapcsolódó dokumentumok

/img/uploads/1/rendszerengedelyes_fogyasztas_merohelyek.jpg