Ingyenesen visszanézhetőek a Fiatal Vállalkozók Hete előadásai

2020-12-01

Tisztelt Partnereink!

Örömmel jelentjük be, hogy a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége és a MEE VET együttműködésének keretén belül, a FIVOSZ, ingyenesen visszanézhetővé tette a Fiatal Vállalkozók Hete 2020-as előadásait.

 

A 35 üzleti videó között találhatóak beszélgetések és előadások mások mellett Gerendai Károlytól, a Netpincér, az Oázis Kertészet vagy a Westend vezetőitől is.

A videók ingyenesen a https://fiatalvallalkozokhete.hu/ oldalon érhetőek el.

A vírushelyzet miatt idén rendhagyó módon a virtuális térbe költözött a Fiatal Vállalkozók Hete. A magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhették az interneten.

Ezzel azonban nem ért véget az üzleti show, hiszen a szervező Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) ondemand ingyenesen visszanézhetővé tette az összes előadást. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével. A fiatalvallalkozokhete.hu-n elérhető videóanyag összesen 35 előadást tartalmaz, amelyekben mások mellett Gerendai Károlytól, a Netpincér, az Oázis Kertészet vagy a Westend vezetőitől is tanulhatunk. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.

Az idei fő témák az innováció, kreatív ipar, családi vállalkozások és az űripar volt a Fiatal Vállalkozók Hetén.

Bátor, de fontos döntés fiatalon vállalkozni

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával olyan meghatározó magyar családi vállalkozásokat is bemutattak, melyek kiváló példával szolgálnak fiatal vállalkozók és más családi vállalkozások számára.

„Fiatalként vállalkozást indítani mindig bátor döntés, jelen körülmények között azonban nemzetstratégiai és gazdaságstratégiai jelentősége is van. A koronavírus járvány egy olyan váratlan élethelyzet elé állított minket fiatalokat is, ahol szükség van az újító ötleteinkre és teret kaphatnak merész elképzeléseink is. Mindemellett abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg olyan mentor és példakép áll előttünk, akikre felnézhetünk. Ehhez pedig nem kell messzire mennünk, sokszor elég ha körülnézünk a saját családunkban. A család, mint biztos hátország szerepe nem csak a vállalkozások esetében, hanem az élet minden területén elengedhetetlen. A családi vállalkozásoknál a generációváltás komoly kihívást jelenthet, úgy az idősebb, mint a fiatal korosztály számára. Fiatalként az a dolgunk, hogy tanuljunk, képezzük magunkat, hogy amikor előáll a lehetőség és a feladat a családi vállalkozás átvételére vagy továbbvitelére, felkészülten nézzünk szembe ezzel a szép kihívással” – mondta Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár.

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly személyesen közel tízezer érdeklődőt vonzott. Idén pedig számításaik szerint több mint 3,5 millió főt értek el a kommunikációjukkal. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra.

A Fiatal Vállalkozók Hete idei támogatói: Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Mastercard, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Miniszterelnökség, Igazságügyi Minisztérium, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Glamour Business, OTP Bank, Hungarian Fashion Designer Agency, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Continental, GP Consulting, Opten, Fix tv, Fővárosi Állat- és Növénykert, Panyolai Pálinka, evolut, Magyar Nemzeti Bank, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Villamos Energia Társaság