E.ON Plombabontási rendszerek átmeneti rendelkezései 2022. november 1-jét követően

2022-10-27

Tisztelt Partnereink!

Tájékoztatjuk az E.ON zárópecsétbontási rendszerek integrációs folyamatának jelenlegi helyzetéről, valamint a közeljövőben bekövetkező változásokról.

Az új feljogosítás pályázati dokumentációja jelenleg kiírás alatt áll, melyet várhatóan 2022. decemberében - 2023. januárjában publikálunk a hivatalos regisztrált szerelői kommunikációs csatornákon.

Tekintettel arra, hogy nagy az érdeklődés a minősítések megszerzésére, valamint ezekben a rendszereinkben lényeges változások következnek be a jövő év folyamán, így az alábbi átmeneti rendelkezések lépnek életbe 2022. november 1-jei hatállyal:

E.ON Partneri Rendszer

Új megállapodást a fenti dátumot követően nem kötünk, a „régi” rendszerbe pályázatot benyújtani már nem lesz lehetőség.

A jelenlegi megállapodások – a benne foglalt feltételek alapján – hivatalosan formában felmondásra fognak kerülni jövő év januárjától kezdődően.

Az új pályázati dokumentum elfogadásával biztosítható majd továbbra is a plombabontási tevékenység végzése – addig is befogadjuk a igényeiket.

ELMŰ ASZR rendszer

A jelenlegi pályázati kiírás alapján ASZR oktatást már nem szervezünk.

A jelenlegi ELMŰ ASZR rendszerbe pályázatot benyújtani már nincs lehetőség.

A jelenleg aktív ELMŰ Hálózati Kft. ellátási területére hatályos, és érvényes ASZR minősítések egységesen visszavonásra kerülnek 2023. június 30-ai dátummal.

Addig is az új pályázati feltételek elfogadásával végezhetik a plombabontási tevékenységet.

A jelenlegi jogosultságok tekintetében az alábbi módon kerül átvezetésre a minősítés az új rendszerbe:

- Meglévő ELMŰ Ajánlott Szerelői és E.ON Partneri rendszer jogosultságokkal rendelkező pályázók esetében:  A jogosultság átvezetésre kerül az új rendszerbe a tervezett nyilatkozat elfogadását követően.
- Kizárólag ELMŰ Ajánlott Szerelői rendszer jogosultsággal rendelkező pályázók esetében: A jogosultság átvezetésre kerül az új rendszerbe a tervezett nyilatkozat elfogadását követően.

- Kizárólag E.ON Partneri rendszer jogosultsággal rendelkező pályázók esetében: A bevezetésre kerülő pályázati dokumentáció rendszerbekerülés feltételeire vonatkozó pontjainak kell megfelelni

- Bármelyik minősítés hiánya esetén: A bevezetésre kerülő pályázati dokumentáció rendszerbekerülés feltételeire vonatkozó pontjainak kell megfelelni

 

Az E.ON Társaságcsoport új zárópecsétbontási rendszerébe egyelőre nincs lehetőség pályázatot benyújtani.

Erre leghamarabb 2023. január 2-át követően lesz lehetőség a vonatkozó rendszerbekerülési feltételek alapján.

A feltételekkel, valamint a pályázat menetével kapcsolatban a későbbiek során adunk tájékoztatást.

Az új plombabontási rendszert 2023. július 1-jei kezdettel léptetjük életbe, így a jelenleg aktív E.ON Partneri és ELMŰ ASZR jogosultságok érvényességi ideje egységesen 2023. június 30.

Ennek területi hatálya valamennyi E.ON Hungaria elosztói engedélyeseire (E.ON Észak – Dunántúli Áramhálózati Zrt ; E.ON Dél – Dunántúli Áramhálózati Zrt.; ELMŰ Hálózati Kft.) ki fog terjedni egy jogosultság birtokában.

A fent jelzett időpontig az eddig érvényben lévő feltételek – pl: FAM dokumentációk megléte, igazolása – , és elvárt szabályok betartása mellett végezhető a tevékenység.

Ahogy arra feljebb is utaltunk, a pályázati dokumentáció egyelőre kiírás alatt áll, így részletekről nem tudjuk Önöket tájékoztatni.

Az új pályázati feltételek vonatkozásában szíves türelmüket kérjük, és köszönjük!

A fentiekkel összefüggésben felmerülő kérdések esetén a regisztrált szerelői kapcsolattartói elérhetőségeken tájékozódhatnak!

Szíves megértésüket kérjük, és köszönjük!

Üdvözlettel

 

Szentkirály Benjámin                          Soósné Kropp Tünde             

Méréstechnikai technikus                      regisztrált szerelői rendszer ter.ref.

Méréstechnika és Energiaellenőrzés      Méréstechnika és Energiaellenőrzés

aszr@aram.eon.hu                                partneraraminfo@eon.com